Címlap ADVENT 2011.

ADVENTI TÖRTÉNETEK 5.

Tanmese egy kisleányról

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsi lányka.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta:

- Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert rettentő nagy szeretettel akar átölelni engem Napanyukám.

Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében, kiszaladt házuk udvarára és kacagva mosakodott, miközben vidám hangon kiabálta be édesanyjának:

- Nézd, Anyu! Nekem is van zuhanyozós fürdőszobám.

A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.

Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség rejtőzött. Megkérdezték tőle:

- Téged elkerültek a bajok, hogy nem tudtál hozni belőlük?

- Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok.

Módosítás: (2011 december 03)

 
Információk

Címünk: 1145. Budapest
Bosnyák u. 26.
Telefon: (+361)383-0550
Fax: 383-0550


Email

IRODAI FOGADÓ ÓRÁK
hétfőtől péntekig
9.30-13.00
délutáni órák:
16.00-17.45


SZENTMISÉK RENDJE:
Hétfõtõl péntekig:
8.00; 17.15; 18.00
Szombaton:8.00; 18.00
Vasárnap:7.30; 9.00; 10.30; 12.00; 18.00


GYÓNTATÁSUNK RENDJE:
Hétfõtõl péntekig: 7.15-7.55; 16.30-17.10
Szombaton: 7.15-7.55; 18.00 - 18.45
Vasárnap: szentmisék alatt