Bosihiradó

Szent Borbála

December 4-én Szent Borbálára emlékezünk. Borbála a legenda szerint Krisztus után a III. évszázadban élt Kis-Ázsiában.

Amiért megkeresztelkedett, apja egy toronyba záratta, azt remélve, hogy lánya a fogságban jobb belátásra tér. De Borbála kitartóan harcolt az ellen, hogy pogány isteneket szolgáljon, így apja saját kezűleg fejezte őt le. (Őt később villám sújtotta halálra) Borbálát röviddel mártírhalála után szentté avatták. Bányászok, tüzérek, tűzoltók, tetőfedők, építőmunkások, harangozók és várak védőszentje lett.

Borbála nevéhez fűződő legismertebb szokás a Borbála ágak (Barbarazweige) vágása. A XVIII. századtól kezdve visznek cseresznyeágakat a meleg szobába, hogy karácsonyra virágba boruljanak. Sok családban ezekkel a virágzó ágakkal díszítik fel a karácsonyi jászlat.

E szokás eredetét egy legendában kell keresnünk: A fogdába vezető úton Borbála ruhájába egy cseresznyeágacska akadt. Az ágat egy kevés vízbe rakta, amit szomjúságának oltására kapott. Az ág lassan rügyezni kezdett, majd virágba borult. Borbála számára e "természeti csoda" reményt adott.

Cseresznyeágak híján almafa, mandulafa vagy barackfa ágait is virágoztathatjuk. Ha még nem volt igazán nagy fagy kint, célszerű az ágakat egy-két órára a mélyhűtőbe tenni, majd langyos vízben felengedni. Ezután vázába tesszük, és a lakásban egy meleg helyet keresünk neki. Kétnaponta cseréljük a vizét, és ha van otthon szőlőcukor, egy teáskanálnyit tehetünk a vázába belőle.

Egy másik ismert szokás a "Borbála-kertecske" (Barbara-Gärtchen) készítése: A hagyománytisztelők Borbála napján búzamagokat szórnak itatóspapírra vagy vattára, amit aztán egy lapos edénybe raknak, és ott  jó nedvesen tartják. A magok karácsonyra kihajtanak, majd a zöld "mezőcskét" a betlehemi jászol mellé helyezik.

A Borbála ágakhoz hasonlóan  a zöldellő kertecskék is a remény szimbólumai, sugallják: a természet nem halt meg, hamarosan újraéled!