Pappá szentelésük előtt bemutatkoztak Miskolcon az egri szeminárium diakónusai, köztük Maksó Péter, akinek újmiséje templomunkban lesz.

Immár évtizedes hagyomány, hogy az egri szeminárium pappá szentelés előtt álló diakónusai elöljáróikkal együtt ellátogatnak Miskolcra, hogy bemutatkozzanak a miskolci esperesi kerület papjainak. Idén Sedon László kanonok, hejőcsabai plébános fogadta őket házigazdaként június 1-jén.

Az ünnepi szentmisét a város papsága, jezsuita szerzetesek és a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagjai együtt mutatták be Buda Péter szemináriumi rektorral. A szentbeszéd keretében a rektor felidézte a március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Egerben megrendezett országos kispaptalálkozót, majd Maksó Péter és Holló Gábor diakónusok számoltak be hivatásuk történetéről.

[...]

Maksó Péter egy mátrai községben, Hasznoson született, abban a faluban, ahol 1947-ben megjelent a Szűzanya. Különösen erős kapcsolat, mély tisztelet fűzi a Szent Szűzhöz. Érettségi után gyengeáramú villamosmérnöki diplomát szerzett, és ebben a szakmában dolgozott, majd Olaszországba került, ahol évekig síoktatóként tevékenykedett. Istenkapcsolata ez idő alatt is töretlen maradt, a papi hivatásra azonban sokáig nem gondolt. Végül még világiként iratkozott be a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, teológiát tanult, majd egy hivatástisztázó lelkigyakorlat után jelentkezett a szemináriumba. Mint elmondta, Balog Gyula kanonok, újdiósgyőri plébánosnak döntő szerepe volt abban, hogy végül igent mondott Isten hívó szavára. A főiskolai tanulmányait beszámították, így a szemináriumban töltött négy év után pappá szentelik.

Holló Gábor beszélt arról, [...]

Mindkét diakónus beszélt arról, hogy féltek a magánytól, a papi élet nehézségeitől, végül mégis úgy döntöttek: engedik Isten akaratának teljesülését.

 

Maksó Pétert és Holló Gábort június 17-én szenteli pappá az egri bazilikában Ternyák Csaba érsek.

Maksó Péter újmiséje június 25-én, 12:00-kor lesz templomunkban.

 

Forrás: Gróf Lajos

Fotó: Fojtán László

Forrás: Magyar Kurír

A teljes cikk ide kattintva elérhető.

Joomla Templates: by JoomlaShack